A hagyományos székely csűr ismertetése
/ Használat / Forma, anyaghasználat / A csűr belső terei / Falazat / Sarjúszárító / Nyílások / Csűrsorok / Alaprajzi forma / Jellemző építőanyagok, szerkezetek / Karakter / Kapcsolódó olvasmányok
Használat
Ma a csűröket háziállatok tartására, takarmány tárolására, régen a gabona cséplésére is használták.
A mai csűr formája a takarmánytároló és az istálló épülettípusok ötletes összeépítéséből jött létre.
Régen a szarvasmarhákat, lovakat és juhokat havasi legelőkön ridegtartásban tartották székelyföld hegyvidéki részein egész évben.
A XIX.-sz. végétől kezdve kezdődik a szarvasmarhák kizárólagos istállóban való tartása, ősztől tavaszig, ettől kezdve jelennek meg a nagyobb méretű tágas csűrök és istállók.
A csűrök mérete összefügg az állatok havasi legelőkön való tartásának hosszával, minél hosszabban lehet kint tartani a legelőkön, a melegebb időjárás miatt, pl. Nyárádmentén, annál kisebbek a csűrök. Minél zordabb az időjárás, annál rövidebb ideig lehet kint tartani az állatokat a legelőkön, annál több takarmány felhalmozására van szükség, tehát annál nagyobbak a csűrök, mint például Csíkban vagy Gyergyóban. A disznóknak, baromfinak ólak és pajták épülnek akár a csűrön belül leválasztva, akár a csűrtoldalékként, vagy esetleg külön építményben.
A csűrt kezdetben csak a gabona cséplésére, tisztítására, és a szálas takarmány tárolására használták.
Az állatok később kerültek a csűr épület istálló vagy pajta részébe.
A kisgazda alaprajzilag komplexebb és kisebb csűrt épített, mert minden funkciót egy épületbe zsúfolt, míg a nagygazda funkcióként különálló és alaprajzukban egyszerűbb több gazdasági épületet telepített a telkére.
A csűr árnyékos, tágas tere szövés-fonás, fafaragás és egyéb mesterség űzésére, sőt lakodalmak tartására is alkalmasnak bizonyult.
Forma, anyaghasználat
A legrégebbi csűrök, hántolt borona-rönkökből épültek, sátortetős (a székelyek ezt a tetőformát kerekfedélnek hívják) előbb szalma, zsúp majd később zsindely- dránica- deszkafedéssel, a XX. század elejétől pedig cserép fedéssel. A XIX. század végén betiltották a szalma és zsúp fedést, ettől kezdve terjedt el a zsindely dránica, deszka majd a cserép használata. A zsindelyt a székely nem szerette a csűrön mert nem volt olyan tartós mint a házon, ahol a füstpadlás miatt a füst járta.
A tetőformák időben változtak, az eredeti ősi tetőforma a sátortető volt, később terjedtek el a nyereg- és vízvetős tetők, a csonkakonyt tető, illetve az utóbbi kettő kombinációja a csonkakontyos vízvetős tető, legújabb tetőforma pedig a féltető, de ez utóbbit csak keskenyebb színeknél vagy pajtáknál alkalmazzák, a szélesebb csűröknél már nem. A tetők dőlésszöge is időben változott, ezt a változást a tetőfedőanyagok változása idézte elő, a kezdeti nagyon meredek magastetők idővel egyre alacsonyabbak lesznek.
A csűrök fotóinak adatbázisát a jellegzetes tetőformák szerint is lehet böngészni a "A csűrök formái, típusai" című oldalon, az "tetőforma" szűrőt használva, lásd itt.
A csűr belső terei
A csűr általában egy nagy csűrkapuval rendelkezik mögötte található a csűrköze, (más nevén: szérű vagy csűr). A cséplésre szánt tér volt ez, amikor még kézzel, cséphadaróval csépelték a gabonát. Ma leginkább a szénás szekér rakodására használják ezt a teret. A tágas kapun a takarmánnyal megrakott szekérrel beállnak a csűrközére és onnan lerakják a száraz termést.
A csűrkapuval szemközti oldalon is volt általában egy hátsó kiskapu. Elég sok csűrön a hátsó kapu éppolyan nagy mint az első kapu, az ilyet kettős bejáratú csűrnek nevezik.
A csűrköze átjárhatósága a szűkebb telekméretek elterjedésével amiatt is hasznosnak bizonyult, mivel a hátsókert felé biztosított hátrajárást, és a csűrt már nem lehetett oldalról megkerülni.
A csűrköze magas tér volt, átlag magassága 4 m, mert szükséges volt hogy a megrakott szénásszekér beférjen illetve itt kellett dolgozni a 2,10 m hosszú cséphadaróval is.
Kezdeti formájában a csűr két vagy három osztatú volt, istálló nélkül, a csűrköze mindkét, vagy csak az egyik oldalán az odor tereivel. Ezeket nevezték kétodros vagy egyodros csűröknek.
Amint az istálló bekerült a csűrbe, kiszorította az egyik odor, esetleg mindkét odor helyét.
Az odor rész egy váll- vagy derékmagas mellvédfallal a csűrközétől elválasztott tér, ahol valamikor a kévékbe kötött gabonát tárolták. Ezen kívül a többi takarmányt a csűr padlásterén az istálló és pajták fölött egy nyitott takarmánytároló térben a csűrhíjában vagy felső odorban tárolták.
A csűrköze felett esetleg az odor felett is a falak felső magasságában néhány rögzítetlen gerendát találunk (állásgerendákat vagy csépütőfákat), arra az esetre hogy többféle gabonát, szénát és egyéb takarmányt lehessen egymástól elkülönítve raktározni.
A csűrhíja a takarmánytároló tér igény szerinti megnövelését biztosította.
A kézi cséplések idején külön tároló (ketrec) volt építve a csűr mellett a polyva tárolására, a cséplés kiszorulásával mára ez a funkció és a hozzátartozó tér is eltűnt.
A csűr oldalához toldott vagy egybeépített szekérszínben, árnyékaljában tartották a széna és gabonahordáskor használt szekeret. Ennek padlásán szerszámokat, bútorféléket és eszközfát tároltak.
A csűr tereinek padozatai: döngölt agyag, a XX. sz-tól hídlás, ez vastag pallódeszkákból volt kialakítva, a csűrközén és az istállóban.
A döngölt agyagpadlót csűrdöngölő mulatságok alkalmával döngölték a végleges formára.
Az istálló részen hídlás van, alatta csatorna, amelyen át a trágyalé a csűr melletti trágyagödörbe folyik. Az istálló külső és hátsó oldalfalán trágyakiürítő kisebb nyílást szoktak elhelyezni.
A jászol az istálló csűrköze oldalfalán található, a falat etetőnyílásokkal látják el. A jászol felett helyezték el a sarogját, egy döntött létraszerű szerkezetet a jászol feltöltésének a megkönnyítésére.
A csűr különböző terei vagy a szerkezeti elemei hosszanti irányban több részre tagolják a csűrt.
A tagolás függvényében beszélhetünk egy, két, három vagy annál több osztatú csűrről.
A hosszanti falak tetején kereszt irányban összekötő fa gerendákat találunk amelyek a tetőszarufák falakra nehezedő oldalnyomásának a megkötésére szolgálnak. Gyakran ezen gerendák a falon kívül konzolos ereszben végződnek. Rájuk támaszkodik a tetőzetet tartó, falsíkon kívüli, talpszelemen gerenda.
Az istállók általában alacsonyak, (átlag 1,80 m magasak) a mennyezetük gyakran látszógerendás agyagtapasztásos deszka- vagy pallófödém. Téglacsűrök esetében ez gyakran poroszsüveg födém.
Lejtős területre épült csűrnél a juhistállók padlószintjét úgy oldották meg hogy a külső terepszintnél magasabbra de a csűrpadlóval egyszintbe kerüljön. Fapadozattal készültek, a trágyalé a padozat deszkái között az alatta lévő üres térben elfolyt, így a padló tiszta és száraz maradt, a gyapjú nem piszkolódott.
A csűr külső oldalán is találhatunk egy eresz alá beépített kisebb tárolóteret, amely a tetőszerkezetről van lecsüngetve vagy az istállófödém kinyúló gerendái fölé van beépítve. Ez egy szellős tárolótér amit sarjúszárítónak vagy sarjútartónak neveznek. „Ami a legbecsesebb csemegéje az apró marhának, azt teszik ide, az üde friss kerti sarjút, luczernát, erdei szénát. Ha beteg marha van hát kéznél legyen” (Szinte)
A csűrök belső tereire képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "belső tér" szűrőt használva, lásd itt.
Falazat
A boronafalú csűrök falazata a falak illesztéseinél beróvással történt, erre két módozatot találunk: Az egyik a kerek róvás, mikor minden egyes fagerenda felső részét csapolják be fejszével, az illesztésnek ezt a módszerét a hántolt és faragatlan boronafa (rakófa) esetében alkalmazzák, ebben az esetben a gerendák végei továbbnyúlnak gerezdbe.
A XIX sz. végétől a kézifűrész elterjedésével megjelenik az újabb illesztési mód a fecskefarkas vagy farkasfogas csapolás. A négyzetes keresztmetszetűre bárdolt vagy vízi-fűrésszel fűrészelt boronafák összecsapolására szolgált.
Bizonyos régiókban elterjedt a favázas vagy zsilipes falszerkezet is. Ilyenkor a fából készült szerkezeti váz közeit tapasztott sövényfonallal, boronafával vagy deszkával tömítették.
A tégla falazatokat kisméretű tömör téglából építették, látszónak hagyták vagy vakolták és meszelték. A téglafalazatoknál gyakran a falsíkból kiugró merevítő pilléreket építettek téglából, hogy a fal kellően stabil legyen. A nagyobb nyílások fölé téglaíveket építettek. A terméskő falazatokat általában látszónak hagyták, ritkábban vakolták. A nyílások köré és fölé faragott kváderkő keretet építettek.
A falazati elemek gazdag változatosságára további képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "falazat" szűrőt használva, lásd itt.
Sarjúszárító
A csűr külső oldalán is találhatunk egy eresz alá beépített kisebb tárolóteret, amely a tetőszerkezetről van lecsüngetve vagy az istállófödém kinyúló gerendái fölé van beépítve. Ez egy szellős tárolótér amit sarjúszárítónak vagy sarjútartónak neveznek. „Ami a legbecsesebb csemegéje az apró marhának, azt teszik ide, az üde friss kerti sarjút, luczernát, erdei szénát. Ha beteg marha van hát kéznél legyen” (Szinte)
A sarjúszárítók gazdag változatosságára további képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetnél , a "részlet típusnál" a "sarjúszárító" szűrőt használva, lásd itt.
Nyílások
A csűrökön általában kis nyílások vannak, inkább a szellőztetés mint a bevilágítás céljából, kivéve a nagyobb méretű csűrkaput.
Az istállónak általában ácstokra szerelt egyszerű deszkaajtaja van, itt gyakran megjelenik még egy plusz szellős lécajtó, vagy leveles ajtó (az utóbbi deszkakivágásos díszítésű). Rajta keresztül az istálló jól kiszellőztethető, kiszárítható és a tyúkokat malacokat távol tartja.
A csűrkapu a legnagyobb nyílászáró egy csűrön, nyílója egy vagy kétszárnyú, „Z” alakú hevederre szerelt függőleges deszka.
Gyakran előfordul hogy kis gyalogkaput is vágnak bele, az egyszerűbb gyalogos közlekedés miatt. A nagykapu szárnya bármely helyzetben megállítható a rászerelt kettős támasztékrúddal.
A kapusarok oszlopát régen faragással díszítették, főleg Udvarhelyszéken. A díszítések véséssel történtek, és ezen vésések megfeleltek az szerkezeti erőjátéknek, ezáltal a díszítés szerves egységbe került a szerkezettel.
Tekintettel a csűrben lévő értékekre, és a tűzzel játszó gyerekek kizárására, a csűrkaput egy hatalmas fa zárral, kocsolóval látták el, amelyet régen faragással díszítettek.
Egyes csűrökön, a külső eresz alatt, találunk egy szénaberakó nyílást is, amely a takarmánytér külső feltöltésére szolgál.
A boronafal vagy deszkázatok természetes repedései, rései, jó célt szolgáltak a takarmány megfelelő szellőzésének. Tégla és kőcsűrök esetében a szellőzést kis beépített szellőzőnyílásokkal oldották meg, amelyek gyakran a homlokzatok vagy oromzatok díszítőelemeiként jelennek meg.
A csűrök téglafalait néha vakolták és meszelték, esetleg visszafogott vakolatdíszekkel látták el.
Nyílászárókra és nyílásokra további képek találhatóak a "A csűrök részletei" című fejezetné, a "részlet típusnál" a "nyílás, nyílászró" szűrőt használva, lásd itt.
Csűrsorok
A csűröket gyakran építették egymás vonalában sorban, úgynevezett csűrsorokban. Ennek kialakulásához hozzájárult a keskenyebb szalagtelkes parcellázás elterjedése az osztrák-magyar monarchia idején. A keskenyebb hosszúkás telken a csűrt kereszt irányban helyezték el. Ezt nevezzük keresztcsűrös telekbeosztásnak. Az egymás melletti szalagtelkeken azonos vonalba épültek a csűrök csűrsorokat hozva létre.
A szalma és zsúpfedeles boranafalu csűrsorok a XIX században veszélyforrást jelentettek.
A fából épített elég tűzveszélyes csűrök, egymáshoz való közelségük miatt, az esetleges tűz nagyobb és gyorsabb elterjedését, akár falurészek teljes leégését jelenthette.
A gyakori tűzvészek és az azt követő szigorúbb falutörvények hozzájárultak a szalma és zsúpfedél betiltásához és a tégla és kőcsűrök nagyobb elterjedéséhez.
Ugyanakkor a csűrsorok egyik nagy előnye, hogy hatékony mikroklímát biztosított az udvaroknak, mivel a csűrök vonalban épített védelmi tömegükkel megvédték a hideg széltől a belső udvarokat.
A csűrsorokra további példák "A csűrök faluképi szerepe" című fejezetnél láthatóak még, lásd itt.
Alaprajzi forma
A csűr alaprajzi formálása, osztatai, méretei, és beosztásai nagyon eltérőek lehetnek, lásd az alábbi ábrát, (felmért csűrök példája).
Ritkábban előfordult, hogy két szomszédos gazda, vagy rokon a csűrjeiket hosszában összeépítették egy épületté.
Ezen csűrök hasonlóságot mutatnak a módosabb gazdák négynél több osztatú csűrjeivel.
A leggyakoribb a háromosztatú csűr, az ennél kisebbek 1-2 osztatúak, a nagyobbak 4-6 osztatúak lehetnek.
A csűr mellé gyakran toldottak pajtát, színt amely a főtömegnél kisebb volt, és a tetőzete gyakran a nagytető meghosszabbításával jött létre. Ritkábban ha a telekforma és a használat megkívánta alaprajzában „L” alakú csűröket is építettek.
A csűrök fotóinak adatbázisát alaprajzi típusok szerint is lehet böngészni a "A csűrök formái, típusai" című oldalon, az "alaprajzi típus" szűrőt használva, lásd itt.
Felmért csűrök példája, méretezett alaprajzokkal, tájegységek és építőanyagok szerint rendezve
Jellemző építőanyagok, szerkezetek
A csűrök falának legkorábbi anyaga amely ma is a legelterjedtebb a rönkfa.
„Erdős vidéken az építkezés kézenfekvő anyaga a fa. A székely vidékeken 1910-ben az épületek 90%-a még fából készült.” (Dr. Kós Károly: Kászoni székely népművészet)
A boronafalas vagy ritkábban favázas vagy zsilipes falszerkezetet általában komolyabb alap nélkül építették, gyakran csak nagyobb kövekre ráhelyezték. A kőalapra faragott talpgerenda erre pedig a boronafal, vagy a favázas szerkezet került.
A falak tetejét keresztgerendák kötik össze, erre támaszt a korábban csüngő szarufás, ma már fedélszékes tetőszerkezet.
Boronafalú csűröknél az istállórészt ha lehetett téglából vagy terméskőből falazták, esetleg az istállórészt vályoggal tapasztották és meszelték. Ez megfékezte a huzatot és védte a boronafalat az istálló magas páratartalmától.
A terméskő és agyaglelőhelyek közelében nagyobb számban találunk teljesen kőből vagy téglából épített csűröket is.
A téglafalazatú csűrök a XIX. sz. második felétől jelentek meg. Mivel a terméskő falazat ellenállóbb a pára-nedvességnek mint a tégla, aki tehette inkább terméskőből építette a téglacsűrének az istálló részét.
De a vegyes falazatú csűrök is elterjedtek, ebben az esetben általában az istálló rész épült kőből vagy téglából, a csűr többi része pedig fából épült.
A csűrök fotóinak adatbázisát építőanyaghasználat szerint is lehet böngészni a "A csűrök formái, típusai" című oldalon, az "építőanyaghasználat" szűrőt használva, lásd itt.
Karakter
A forma az anyaghasználat és a szerkezet nagyon letisztult és egységes, ez egy nagyon erős és értékes építészeti karaktert kölcsönöz a csűröknek, gazdasági épületeknek.
Egyszerű forma, természetes helyi anyagok, őszinte szerkezetek és falazatok, apró nyílások nagy patinás falfelületekkel, gazdaságos és egyszerű nyílászárók, jellemzik a csűröket.
A családi kisgazdaságok létformája alakította ezen épületek építészeti karakterét a történelem során, a használhatóság és az egyszerűség jegyében. A csűr mai formája a több évszázados tapasztalat generációról generációra továbbadott egyre tökéletesedő mesterségbeli tudás eredménye. Lassan csíszolódtak ki a legpraktikusabb és a legjobb megoldások. Közösségi mesterségbeli tudás ez, mivel ezek a csűrök a székelyföldön elterjedt közösségi építési összefogással épültek: kalákában.
Kapcsolódó olvasmányok
Ha érdeklődését felkeltettük és tovább szeretne olvasni, vagy kutatni a hagyományos székely vagy magyar csűrök és gazdasági épületek témájában, akkor ajánljuk figyelmébe az alábbi internetes oldalakat, publikációkat, ahol további hasznos információkat találhat:
1. A hagyományos székely csűr bemutatása:
Szinte Gábor: A székely csűr (Népr. Ért., 1903), a szkennelt publikáció innen letölthető:
http://udvarhelyszek.eloerdely.ro/media/book/szinte-gabor-a-szekely-csur/a-szekely-csur-jo-opt.pdf
2. A hagyományos magyar csűr és pajta rövid ismertetése:
a Magyar Néprajzi Lexikon Arcanum.com digitális adattárában, az oldal innen elérhető:
3. Takarmánytárolásra és állattartásra használt épületekről, erdélyi tájegységek szerint: